Az oldal célja

Nos... mindig is érdekelt az, hogy a filmekben, képzelt világokban, regényekben, játékokban milyen lények élnek. Ezért úgy gondoltam, hogy az internet segítségével összegyűjtöm ide erre az oldalra a legtöbbjüket. Legfőképp saját célra, mivel szeretnék írni egy enciklopédiát, mely minden fajt tartalmaz, amit csak találok, de ha valaki kedvet kap esetleg az íráshoz, az meríteni is tud az összegyűjtött anyagokból.
Az oldalon filmbéli, könyvbéli, játékokban használt fajokat, és kriptozoológiai lényeket is találhatsz.
Kellemes kutakodást!:)

Szerk.: Úgy gondoltam, hogy felsorolom az összes, általam ismert lényt némi jellemzéssel. Minden napra egy jut. Lehet, hogy utóbb még pótolgatok majd az adott fajoknál, ha pluszban találok még valamit. Az alfajokat az adott lény témájába írom be, így legalább könnyebb lesz az áttekintés.

2015. április 16., csütörtök

A mátranováki fanyűvő, a magyar kriptid


Tudom, hogy valamilyen szinten már elhaltak a hírek, megfigyelések a mátranováki fanyűvőről (ahogy kiderült egyesek szerint a fanyűvő egy hajlott hátú, idős bácsi), de még mindig foglalkoztat ez a dolog. 

Néma Bobnak, és a blogja olvasóinak kifejtettem az egyik teóriámat, miszerint a magyar kriptidünk mozgásának köze van a Hold állásához. 
Bemásolnám nektek a teóriámat az egyik kriptidekkel foglalkozó oldalról.



A teljes poszt ITT elolvasható.
A hozzászólásokban olvastam, hogy miért nem találtak még meg a fanyűvő(k) holttestét vagy holttesteit? Miért nem vadászták még le őt/őket?
Erről is leírtam egy kis gondolatmenetet. Elöljáróban annyit, hogy azok a területek, ahol a kriptid megfordult a Bükki, illetőleg az Aggteleki Nemzeti Park igazgatása alá tartozik.
Íme a kifejtésem:

Ismét gondolkoztam egy kicsit a fanyűvővel kapcsolatban... Az oldalon olvastam a teóriámat, és az egyik hozzászólásban megemlítették, hogy a vadászok (vagy bárki más) miért nem kapták még el? Mivel nemzeti parknál dolgozok, így ez a teória ismét ebből következik. Valószínű, hogy (mint a mellékelt képen is látszik) kedvenc kriptidünk tájvédelmi körzetek, fokozottan védett vagy védett területek között barangol, ami azt jelenti, hogy azon a területeken nem igazán megengedett a vadászat... Másrészt tudomásom szerint az adott területekre olyan járművekkel (kvad, személygépkocsi) csak engedéllyel lehet behajtani, vagy még azzal sem. Ebből kifolyólag nem hiszem, hogy bárki egy kerékpárral vagy gyalogosan, fegyver nélkül egy több mint 2 méter magas lény után eredne. Persze aki vadász, és magaslesen ül, az bármikor láthatta volna, ha éppen azon a területen kóborol. És ha jól látom a térképen Mátranovák tájvédelmi körzetek, védett területek között fekszik, ahol rengetek a sűrű erdő, és nem mellesleg egy-két éjszaka alatt könnyen átsuhanhat az északi szomszédunkba is. Biztos vagyok benne, hogy ismeri a területet, ahol él, hiszen tudja, hogy hol kell mozognia, és azt is, hogy a nappali órákra hol bújhat el. Erdők, barlangok, zaj és embermentes vidék, természetvédelmi területek... Nem kell más. Nem igazán hallottam mostanában nyüvinkről, így valószínű, hogy csak átmenetileg lakott nálunk, és északról-észak-keletről jött le hozzánk (vagy netán az ukrán-orosz vidékekről - a fehér bundáról következtetve, mert hát mostanában nem voltak olyan nagy hidegek itt nálunk). De ki tudja? Lehet, hogy valahol éppenséggel elhunyt.


És egy térképet is mellékeltem, amin látható, hogy éppenséggel könnyű elmenekülnie a fanyűvőnek, hiszen olyan területeken él, fordult meg, amelyek vagy védett természeti területek vagy éppen azokhoz igen közel van. És nem mellesleg a határvidék sincs olyan messze Mátranováktól. Szóval a vadászat kizárva, hiszen a védett területekre nem igen lehet sem behajtani, sem ott vadászni (kivéve persze a ritkításra szánt időpontokat). 
A térképen látható az is, hogy a fanyűvő akár egy éjszaka alatt átérhet egyik tájvédelmi körzetből a másikba, és 1-2 éjszaka alatt akár már a határon is túl lehet. És amint a második térképen is látni, az egész területet erdőség takarja, ahol könnyűszerrel bárhol el lehet rejtőzni. Főleg éjszaka.

Úgy döntöttem megvizsgálom az észleléseket helyszínek szempontjából, így még pontosabban be lehet majd határolni, hogy végülis merre is járt a fanyűvő.

A lista:
1 - Szigetköz - az ominózus eset nappal történt Győr-Moson-Sopron megyében 2012. nyarán, és az illető elvileg még képet is készített róla, amiről kiderült végül, hogy egy igazán jól szerkesztett kép volt. (ITT megtekinthető a képanalízis, amin jól látható, hogy az ugró alak csak a képre van vágva.) Elképzelhetetlennek tartom, hogy a nyűvi a biztonságot adó erdős- hegyvidékes területet elhagyja, de mivel a kép kamu, így ezt a helyszínt el is felejthetjük.
2 - Lacháza - 2001. - közel Dunaharasztihoz.
3 - Veszprém - 2006.-2007. április - ez már jobban tetszhet, mivel közeledünk Mátranovák felé, de azért itt is akadnak kibúvók. Ha a lény Mátranovák és Veszprém között akar közlekedni, akkor bizony a Dunán át kell kelnie vagy úszva, vagy a hidakon keresztül. Kétlem azt, hogy egy autós sem találkozott vele. Mindenképpen át kell kelnie az utakon, aszfalton, és valljuk be, nehéz elhinni, hogy senki nem találkozott vele. De az is lehet, hogy egy teljesen más hominidáról van szó.
4 - Fenyőfő - Veszprémhez közel eső kis falu, amely egy természetvédelmi területen található. Sok-sok fa, eldugott helyek. Tökéletes egy ilyen lény számára, és ahogy a térképekről látszik a határ sincs olyan messze, mint 2-3 éjszaka.
5 - Újpest, Farkas-erdő - 2009. ősze - ha megnézünk egy térképet, akkor látható, hogy ez a terület a főváros északi szélén található. Eszébe juthat itt is az embernek, hogy hogyhogy nem látta egy autós sem a lényt? Hiszen ahhoz, hogy a Farkas-erdőbe érjen valaki, annak mindenképp át kell kelnie egy kör alakban épített beton úton. Érdekes...
6 - Dunaharaszti - 2009. - közel a Farkas-erdőhöz.
7 - Drégelypalánk, Csitár-forrás - 2011. július - a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, közel a határhoz. 
8 - Fót - 2011. október - közel a Csitár-forráshoz és a Farkas-erdőhöz.
9 - Kerepes - 2011. - közel a Gödöllői Dombvidék Tájvédelmi Körzethez.
10 - Heréd - közel Kerepeshez.
11 - Füzéri-vár - közel a Zempléni Tájvédelmi Körzethez.
12 - Szilvásvárad - Bükki Nemzeti Park területe, tájvédelmi körzet.
13 - Mátranovák
14 - Sátoraljaújhely - szintén közel a Zempléni Tájvédelmi Körzethez.

15 - Mátratenyere

A térképen látható, hogy elvileg hol fordult meg a fanyűvő, az időpontokból pedig kiderülhet, hogy éppen hol tűnt fel.
Az már bizonyosan kiderül, hogy kriptidünk nem is olyan buta, mint amilyennek gondoljuk, hiszen többségében olyan helyeken fordult meg, amelyek védett területek, ahová veszélyt jelentő emberek nem nagyon juthatnak be. És talán az is lehetséges, hogy a városokhoz, falvakhoz csak azért ment közelebb, hogy élelemhez jusson. 
Ha az időpontokat és helyszíneket nézzük, akkor láthatunk egyfajta délkeletről északnyugatra haladó irányt. Valószínű, hogy valahol a Dunántúl északi részén kelt át a határról (már ha arról érkezett, mivel mondogatnak olyat is, hogy Ausztriában, vagy az osztrák határhoz közel is látni véltek hasonló lényt), és haladt nyugat, majd északnyugat felé, hogy aztán eltűnjön a szemünk elől 2012-ben.

Azt nem tudjuk, hogy mi történt vele. Vagy elpusztult vagy tovább haladt Románia, Ukrajna vagy az északi országok felé.

Lényeg a lényegben... A fanyűvő hosszú utat tett meg keletről nyugat felé, hogy feladja nekünk a leckét. Vajon merre ment? Hol lehet? Elpusztult? Levadászta valaki? Románia? Ukrajna? Szlovákia? Honnan jött? Vajon a megjelölt helyeken egy és ugyanazt a lényt látták? Több lehet belőlük?

Sajnos minden adva van, de mégsem tudunk ebből összehozni egy érthető magyarázatot. Nem találtak csontot, szőrdarabokat, ürüléket, maradványokat, nem készült fénykép. Nem tudjuk mi van odakint az erdőkben. Mint ahogy azt sem, hogy az általam olvasott beszámolók mennyire igazak. Hisz látható, hogy valakinek már volt annyi ideje, hogy kreáljon egy hamisítványt.

Remélem ezzel a kis írással valakinek be tudom indítani a fantáziáját, és sikerül tovább gondolnia azt, ami az én fejemből pattant ki. De az is lehet, hogy butaság az egész. Lehet, hogy nincs ott semmi.
De ezt döntse el a kedves Olvasó.

2015. március 17., kedd

Adventures Dark & Deep Bestiary 1.0




Bestiáriumok és kriptozoológiai könyvek!

Jó pár hete összeszedegettem a könyveimet, amit a gépen és neten találtam, aztán feltöltöttem egy csomóba.
Sok-sok link született, amit most megosztok  veletek.
A könyvek között szerepjátékos bestiáriumokat és kriptozoológiai könyveket, bestiák, szörnyek leírását találhatod.

De a könnyebb átláthatóságért egyenként is fel fogom a könyveket rakosgatni borítóképekkel, hogy könnyebb legyen letölteni.

- Angol (többsége) és magyar nyelvűek
- Pdf formátumúak
- Mega.co.nz tárhely (könnyű letöltés, nem kell várni két letöltés között)

Jó szórakozást! Jó olvasgatást!

KATT IDE