Az oldal célja

Nos... mindig is érdekelt az, hogy a filmekben, képzelt világokban, regényekben, játékokban milyen lények élnek. Ezért úgy gondoltam, hogy az internet segítségével összegyűjtöm ide erre az oldalra a legtöbbjüket. Legfőképp saját célra, mivel szeretnék írni egy enciklopédiát, mely minden fajt tartalmaz, amit csak találok, de ha valaki kedvet kap esetleg az íráshoz, az meríteni is tud az összegyűjtött anyagokból.
Az oldalon filmbéli, könyvbéli, játékokban használt fajokat, és kriptozoológiai lényeket is találhatsz.
Kellemes kutakodást!:)

Szerk.: Úgy gondoltam, hogy felsorolom az összes, általam ismert lényt némi jellemzéssel. Minden napra egy jut. Lehet, hogy utóbb még pótolgatok majd az adott fajoknál, ha pluszban találok még valamit. Az alfajokat az adott lény témájába írom be, így legalább könnyebb lesz az áttekintés.

2013. október 7., hétfő

Grimm & a Keverék Lények

Grimm: mindenki ismeri a Grimm-testvérek történeteit. Sokan szájhagyomány útján terjedő meséknek tartják őket, megint mások a testvérek fantáziaszüleményének, amelyet gyereknyelvre átfordítva írtak meg, amolyan tanulságos történetnek. De más az igazság. A Grimm-testvérek annak a világnak a lényeit látták, amelyek a történeteikben szerepeltek. Egy normális ember nem képes látni a Keverék lények belső, úgymond sötét oldalát, csakis a Grimmek. Azt nem tudni, hogy alakult ki a két testvérnél ez a képesség, de azt tudjuk, hogy öröklődött.

Keverék lények: nagyon sok fajuk létezik. Nem tudni, hogy mennyi, de azt igen, hogy a Grimmek folyamatosan megfigyeléseket tartottak, és amikkel találkoztak, azt egy könyvbe leírták. A lények egy hétköznapi ember számára embereknek látszanak. Amikor átváltoznak, akkor egyfajta voge folyamaton esnek át, és a hormonok (vagy éppen érzelmi állapotok) hatására átváltoznak. Képesek befolyásolni és irányítani a változásokat. Csak azzal láttatják igazi arcukat, akivel akarják (persze egy Grimm ezt az állapotot is látja). Minden keveréknek meg van a maga képessége. Ha átváltoznak, legtöbbjük ereje, fürgesége, látása, hallása, szaglása megnő, így amolyan emberfeletti képességre tesznek szert.

Íme a keverék lények listája.

http://www.blastr.com/sites/blastr/files/images/assets_c/2011/11/Grimm6-thumb-480x269-77074.jpg
Kaszás: hüllőszerű keverék lény, akik legfőképp a Grimmek kivégzésére specializálódtak. Fekete ruhájukról, mély hangjukról és elengedhetetlen fegyverükről, a kaszájukról ismerhetőek fel. A Királyi Család szolgálatában állnak.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjIXAR7tOHRQVQBCObL1zNJ3jAWCrlDEq-7csmXU1IAC1OBhIe8a1yWc7abYFqtFMW_rBXngp4SYGNNt2b_iHZNfjLHbxbftGg6Br3hTkrejL_gw-UXzb16MukxTxKh1YUS1glsMASEhg4/s1600/grimm-werewolf-blutbad.jpg
Dúvad ( Bloot-bahd , Bloot-bah-dən): farkasszerű lény, amely a mondabeli farkasemberhez hasonlatos (valószínű, hogy a régi farkasemberes mondák hozzájuk kapcsolódnak). Vad és szilaj teremtmények, akik a vörös szín láttán megvadulnak. Szaglásuk kitűnő, hallásuk úgyszintén, de farkasölőfűvel őket is meg lehet vezetni. Vese tájékon a legsebezhetőbbek, vagyis aki odavág, a dúvad egy pillanatra lebénul. A telihold rájuk is ugyanolyan hatással van, mint a többi farkasra. Ilyenkor vadságot és a természet hívását érzik.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Jegeshód (Ys-bee-bər): hódszerű lények, akik nagyon jól értenek a kézművességhez, javításhoz, sütögetéshez. Gyáva, de egyben szelíd teremtmények, akik bárkivel nagyon jó barátságot kötnek. Demokratikus társadalomban élnek, így együtt beszélik és oldják meg a problémáikat.

http://www.rickey.org/wp-content/uploads/2013/05/Grimm-Season-2-Episode-21-Video-Preview-The-Waking-Dead-622x349.jpg
Rőtbundás (Fooks-bow, Fooks-bow-ən): rókaszerű lények, akik legfőbb munkaköre az eladás és a tranzakciók lebonyolítása. Ravaszak, néha hajlamosak a lopásra, cselszövésre, csalásra is. Néhányuk patikusként dolgozik, így ismernek minden emberi és keverék lény nyavalyát és arra gyógymódot.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgifn_duRqm2GzQ2_hxkJl3cYv02JA3r5DyISg-K826BrkNBwdoOXt7I2m_1TJO6E2RhbCg4XzACJs-SNdWw3KtQJgj313d9FVcZJMHACJk_H6bbmX_oyWalXSkhGdy9DsI3k-fZVtMRmY/s1600/grimm-witch.jpg
Boszorkányszörny / varázslószörny (Heks-ən-beest): boszorkányszerű lények, akiknek átváltozáskor mutatkozik meg igazán az arcuk. Ilyenkor megláthatjuk, hogy valójában arcuk rothad. Ők a bájitalok specialistái, képesek bármilyen bódító, érzelmileg ható varázsfőzetet előállítani. Azonosítani őket a nyelvük alatt lévő foltból lehet. Emberi formában gyönyörűek, így a csábítás és a manipuláció mesterei. Egyetlen módon vehető el tőlük a képességük: ha egy Grimm a saját vérét juttatja be a szervezetükbe.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYg0l_doXG_5aCrmFq_13o3J5L9WKhiy9PNo2YaB_HIqvv1KXIwpDX3Riy0MduzD6cl_VHjl4euh6HWi5hSbmhGmykBOQtyDwT5k8acJaIKw-AW4NJ0hr3DBqmEWVJOYutwjcq6DjpkJaz/s1600/Jaguar+9.jpg
Balam (Bah-lahm): jaguárszerű lény, aki Közép-Amerikából származik, és legfőképp a nyomkövetésről ismert. Több évig is képes egy bizonyos ember után kutakodni, és ha valami negatív dolog éri a balamot, akkor addig meg sem áll, amíg bosszúját be nem teljesíti. A jaguár sárga bundájától ellentétben átváltozáskor testét kék-fekete szőr fedi.

http://cdn2-b.examiner.com/sites/default/files/styles/image_content_width/hash/d1/28/d1285d20571ead316c835e995b152601.JPG?itok=rBuvP2zm
Pórsertés (Bow-ər-shwyn): sertésszerű lény, akik már évszázadok óta rivalizálnak a dúvadakkal. Nagyon imádják a sár vagy iszapfürdőt, amely segít kitisztítani a gondolataikat és megnyugtatja a bőrüket.

http://s.cghub.com/files/Image/430001-431000/430549/996_stream.jpg
Préridög (koh-yoh-təl): sakálszerű lények, akik legtöbbször csoportba verődve bűnöznek. Ahol egy sakál van, ott van több is. Létezik számukra egy párzási rituálé, amelyet a nőstény sakál 17. életévét betöltésekor tartanak meg. A hímek ilyenkor kikötözik a nőstényt, megvárják a teliholdat, majd párzanak a nősténnyel. Sokszor előfordul náluk a beltenyészet is. Dél-Amerika és Kaukázus területeiről származnak.

http://www.jerodbogh.com/uploads/7/6/0/5/7605177/6396666.jpg?719
Halálköpő: gömbhalszerű keverék, aki képes más keverékeket és embereket zombiszerű állapotba "lökni", mégpedig úgy, hogy valamilyen zöldes színű nyálkával leköpi. Ez a nyálka bódult, halálszerű transz állapotba taszítja az áldozatot. Ő irányítja azokat a "természetfeletti lényeket", akik a túlvilágon a halott emberek, keverékek lelkét vezetik.

http://www.chipestimate.com/blogs/IPInsider/wp-content/uploads/2012/08/GRM114_75-80_CC_Bug.jpg
Tűzdémon (Day-mohn-fewr-ər): sárkányszerű lények, akik a saját zsírjaikat elpárologtatva (felköhögve), majd statikus elektromosságot használva gyújtják be a tüzüket. Nagyon szeretik az elhagyott bányákat, barlangokat. Imádják a rezet.

http://s.cghub.com/files/Image/430001-431000/430559/164_stream.jpg
Vadborz: borzszerű lények, akik hajlamosak erőszakos viselkedésre, de mindennél jobban védik az utódaikat. Kedvelik a föld alatti barlangokat, bunkereket. A gyerekeknél nem kiszámítható az első voge, így ilyenkor elrejtik őket, vigyáznak rájuk, amíg meg nem szokják új képességeiket.

http://media.sfx.co.uk/files/2013/05/grimm-2.16-nameless-rumpel.png
Haragos kobold: goblinszerű lények, akik hosszú, pengeéles ujjaikból képesek erős savat kiválasztani (izmaik által), így akár egy embert is könnyedén kettészelnek. Lábaik is erősek, így képesek nagyot ugrani, és nagy magasságból talpra érkezni sérülés nélkül. Rosszkedvű, kisebb termetű, de hihetetlen mozgékony és intelligens lények. Ravaszak és erőszakosak, képtelenek elviselni azt, ha veszítenek. Az első ilyen kobold Rumpelstiltskin volt, akinek leszármazottai a nevében lévő betűkből készítettek maguknak nevet, anagrammákat.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Keselyű (Gy-ər): keselyűszerű lények, akik képesek nagyon gyorsan mozogni a fák között. Undorító teremtmények, akik emberek szerveivel kereskednek, majd azt eladják, hogy pénzhez jussanak. Az egyik legveszélyesebb faj a többi keverék között.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhc7IBetlBPO2Y4s4fGFCkieNMgBCAFM5Hm3P7Tc7b-T9dvOuy6hhOSo9_k98qxz2slnmZB3xrF1l4zh0xIokd_Nq1zOeDorgM6aYtVyB4ft3biY92mhO0iVhyphenhyphenW0xauqFs0hPwgLEsbCC8/s1600/grimm+tortoise+teenager09copy.jpg
Szelíd teknős (Jee-nee-oh i-nok-ew-oh): ritka, teknősszerű lények, akik a Galápagos-szigetekről származnak. Békés, erőszakmentes faj, akik zseni intelligenciával rendelkeznek. 1833.-ig magányosan éltek, amíg Charles Darwinnal egy Grimm fel nem fedezte őket. Az akkori Grimm még nem nagyon ismerte ezt a fajt, így nem foglalkozva azzal, hogy békés e vagy sem, elég sok szelíd teknőst levadászott.


http://theflickcast.com/wp-content/uploads//2013/05/grimm-endangered.bmp
Tündöklő (Gloo-ən-fohlk): rendkívül ritka hüllőszerű, idegen lények, akiknek teste a voge után kék fényben tündököl, így eléggé földönkívülinek tűnnek. Sokan összetévesztik őket az ufokkal. Ezen faj gyökerei Afrikába vezethetők vissza. A terhes tündöklő tehén petefészkeket fogyaszt, hogy megakadályozzák a koraszülést. Jóindulatú faj, akik nem szeretik az erőszakot.

Hídtroll (Hes-lish): trollszerű lények, akik szeretnek hidaknál mozogni, és szeretnek "lehúzni" más keverék lényeket, akik a hídon áthaladnak. Ez amolyan zsarolás, amellyel ősi hagyományaikat követik.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Vadászkopó (Hoont-yay-gər): kutyaszerű lények, akik kiváló nyomkövetők. Legtöbbször végrehajtó, bérgyilkos, fejvadász munkastátuszban látjuk őket. A Verrat alkalmazásában állnak, aminek feladat az, hogy átveszik minden romlandó struktúra irányítását. Szaglásuk minden keverék között a legkiválóbb.

http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/57/74/95/577495048ef497075abe653f45e3b7e1.jpg
Vadászmedve (Yay-gər-bar): medveszerű lények, akiknek néhány tagja még mindig a hagyományoknak él, amely áldozatbemutatás a nagykorúvá váláshoz. A legtöbb vadászmedve ügyvédként, jelzálog-hitelezőként és politikusként dolgozik.

http://25.media.tumblr.com/4f2b3ea81ffabb709b6b5957c7f3f012/tumblr_mk2ztz05L51rc0af6o1_1280.jpg
Könnyfaló bagócs (Jin-nə-mə-roo choon-tay): légyszerű lények, akik a voge után az áldozat könnyeit nyalják le, így egy parazitát juttatva a szembe, amelyek vakságot okoznak, majd a szemet felzabálva akár az áldozat halálát is okozhatják. Az antitesteket és az ellenszert a bagócs szeme tartalmazza, így az egyetlen gyógymód a bagócs parazitái ellen, ha a bagócs szemét péppé zúzzák, és az áldozat szemét bekenik vele. Gyakran visszajár ugyanahhoz az áldozathoz, vagy az áldozat családtagjaihoz.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Csirkefogó (Klow-shtrykh): macskaszerű lény, aki bármi áron megvédi a birtokát és hajlamos az erőszakra. Szereti a megvezetést.

Királykobra (Koon-ig-shlahng-gə): királykobra szerű lények, akik képesek hosszú nyelvükkel bárki testhőmérsékletét, pulzusát és életjeleit érzékelni. Éles agyaraikkal, ha megharapnak valakit, halálos mérget juttatnak az áldozat szervezetébe. Nagyon gyorsak, és hihetetlen reflexekkel rendelkeznek.

Síró asszony (Lah-yor-oh-nə): Mexikóból származó keverék, amely talán távoli rokonságban áll a boszorkányszörnyekkel, mivel voge utáni megjelenése eléggé hasonló hozzá, bár inkább lidércszerű, mint boszorkány. Évente egyszer, Halloweenkor, 3 gyermeket rabol el, akiket egy Y-ágú folyónál vízbefolyt. Ezzel mutatja meg, hogy évszázadokkal ezelőtt az ő gyermekeit is elragadta tőle a folyó. Felismerni a fehér ruhájáról, és sírásáról lehet.

http://pmctvline2.files.wordpress.com/2012/01/mice-and-men-snake120120092752.jpg
Fojtókígyó (Low-zən-shlahng-gə): kígyószerű lény, akik a voge után olyan erőre tesznek szert, amellyel bárkiből ki tudják szorítani a szuszt. Emberevőek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhyJPJZjl0Yyy2Kx_LZo6wmGxSR_221zsnsHjq6SF3CEqf2DABA_an1b8SZaCrj2ckCsd6WrMikc6BbcYMXmIvMXGj7n5z4qQXELWkY-UkLbtM7jJZneAmx72b-DK8XLobzUpEl5kpQTjk/s1600/grimm+leech+creature0103.jpg
Életszívó: ingolaszerű keverék, akik sokszor tudathasadásban szenvednek. Nem szeretik önmagukat, ugyanis utálják undorító külsejüket. Porózusokkal teli bőrük van, nagy kerek szájuk tűhegyes fogakkal. Hajlamosak kábítószer fogyasztásra.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZTkJUmc4l4MwHjNizBfRirYRA1oRVqJQJneOOAWEILMQFDvXI0-Ep2AejMYAX2LqF-xDTBSqXGsShMHb-ZZvJRTV7eLqmOK1p843_bxpPC2BGOMkeTpLwJp4WRXG9sFmnSOfLFvyPitc/s1600/grimm+lion01.jpg
Oroszlángladiátor (Loh-ən): oroszlán keverékek, akik szeretik a gladiátor játékokat, ahol főleg keverékek csapnak össze egymással. Az oroszlánok az ókori Róma óta léteznek. Büszke keverékek, aki ha megígérnek valamit, akkor tartják a szavukat. Szaglásuk kiváló.

Halászvidra: vidraszerű lények, akik képesek órákig a víz alatt maradni. A voge után a szőr és a haj képes szárazon tartani és melegíteni a testet, így amikor visszaváltoznak emberré a ruha kivételével a test száraz marad.

http://cdn.pastemagazine.com/www/system/images/thumbs/www/articles_2012_08_14/Grimm_201_Bad_Teeth_Promo_Picture_7_300x450.jpg?1344960090
Kardfogú (Moh-vay doh): kardfogú tigrisszerű keverék, amelyek emberevőek, és hihetetlen erősek. Ritkák, viszont képesek egyedül kiirtani egy egész falut is akár. Képesek órákig játszadozni az áldozatukkal, mielőtt megölnék, szóval kíméletlen gyilkológépek. A Királyi Család szolgálatában állnak.

http://www-tvline-com.vimg.net/wp-content/uploads/2012/01/mice-and-men-fred-koehler120120092847.jpg
Egércse (Mowz-hərts): gyáva egérszerű lények, akik szeretnek meghúzódni a saját maguk által kialakított kis kuckókban.

http://img.scoop.it/K-6mIaCdp0bZXDudPjmP0jl72eJkfbmt4t8yenImKBVaiQDB_Rd1H6kmuBWtceBJ
Mézadó (Mel-i-fər): méhszerű lények, akiknek társadalma olyan, mint az európai méheké. A központban a királynő áll, aki irányítja a fajtársait, és pluszban a méh rovarokra is befolyással van. Képesek gyilkolni a fullánkjukkal, így akit megszúrtak az biztosan fulladás általi halállal vész el. Az egyetlen keverékek, akik barátságosak a Grimmek felé, ugyanis a régi szövetségeknek köszönhetően mindig ők figyelmeztették a Grimmeket a közelgő katasztrófákról.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Sikoltó (Mur-see-el-ə-go): denevérszerű lények, akik képesek olyan hangfrekvenciát alkalmazni a voge után, amivel megölik áldozatukat. A sikoltók hangja ellen az egyetlen fegyver egy kézzel készített sziréna, amely ugyanolyan hatással van a sikoltóra, mint annak a hangja az áldozatra.

Múzsa: elfszerű lények, akik egy csókkal, egy érintéssel nagy befolyással lehetnek bárkire. Emberi és voge utáni állapotban is nagyon vonzóak, képesek bárkit elcsábítani. Voge után hegyes fülek, éjkék szemek, fehér bőr, apró sárgás-kékes pöttyökkel jellemzi őket. Ezt a csábítást csak az igaz szerelem képes megtörni.

http://img2-2.timeinc.net/ew/i/2012/09/24/grimm-DL.jpg
Villámló vad (New-kə-lah-vee): lószerű keverék, akiknek eredete a skót mitológiai lény, a nuckelavee-re vezethető vissza. Úgy tartották, hogy betegségeket, járványt, katasztrófát jelenthet a megjelenése.

http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20130503054646/grimm/images/4/4d/219-Raub-Kondor3.png
Rabló kondor (Rowb-kohn-dorr): kondorkeselyűszerű teremtmény, akik a legveszélyesebb és legjobb vadászként híresültek el a Grimmek világában. Acélkék szemeikkel nagyon jól látnak még a legsötétebben is. Képesek fejüket a voge utáni állapotban 270 fokos szögben mindkét irányba elforgatni.

http://sweetsantuary.files.wordpress.com/2012/06/grimm-rat-piper.jpeg
Patkányszerzet (Ry-ni-gin): patkányszerű lények, akik képesek befolyásolni és irányítani a patkányokat. Szeretik az utcákat, és a sötét, koszos területeket, közöket, sikátorokat.

http://images1.wikia.nocookie.net/__cb20120519161920/grimm/images/a/a3/Imagen_16.png
Sakál (Shah-kahl): tolvaj életmódot követő sakálszerű lények. Képesek befolyásolni más keverékeket, embereket. A hazugságaik által magasabb társadalmi szintekre is kerültek a történelem során. (Úgy gondolják, hogy Adolf Hitler is egy sakál volt.)

Élesszemű (Sharf-blik-ə): bagolyszerű keverék, akik lakatosok, mesterek szerepét játsszák el az emberek világában. A voge után képesek azt látni hatalmas szemeiknek köszönhetően, amit más nem.

Jámborkodó (Zay-lən-goot): birkaszerű keverék, akik inkább csoportokba verődve élnek, mint egyedül. Szinte sohasem erőszakoskodnak, békés életűek. Könnyű megvezetni őket.

Kincsesmadár (Zelt-ən-voh-gəl): kanáriszerű lények, akikről azt gondolják, hogy már rég kihaltak. Az évek során a torkukban egy aranytojás fejlődik ki, amelyért a csirkefogók és más keverékek is ölni képesek. Ennek a tojásnak az értéke akár több százezer dollár is lehet.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbScHOtozqXLtfMKx_6SRiJBWdsHHaV3KA3tFocnRDS_N0K8hfrzVn3pI9tNp_d_7JfG0HblUU5_xgZ8i6Hdu1TmFbSPxpkoqD05VNJh4e9Y95Z4BWPi9LGu0NJHY5Hg_RO3DT1F8GDjA/s1600/grimm-ogre.jpg
Kőmorzsoló (Seeg-barst): ogreszerű lények, akiknek már emberi formában is feltűnően erős a csontozatuk. Nagyon nagy a fájdalomküszöbük. Testszaguk kivételesen orrfacsaró. Egyetlen egy méreggel lehet őket elpusztítani: kőmorzsoló gifttel, amely elmeszesíti a kőmorzsolók csontjait.

http://www.hollywoodreporter.com/sites/default/files/2012/03/115_image_1.jpg
Utcadög (Skah-ləng-ge): gyíkszerű lények, akiknek legtöbbje drogbefolyás alatt áll. Élvezik, ha valaki fájdalomban szenved.

http://www.scifistream.com/wp-content/uploads/tarantella.jpg
Gyilkospók (Spin-i-to): pókszerű lények, akik leteperik áldozatukat, majd egy savas folyadékot juttatva a testükbe (így folyóssá téve a belső szerveket) a hason át kiszívják a számukra fontos tápanyagokat. Gyorsabban öregednek, mint a normális emberek és keverékek, így többször kell táplálkozniuk, ahhoz, hogy koruknak megfelelően nézzenek ki. Emberevőek.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhL2WMGhHsNj_T2TPs9otCS9vHprO3LmtSsl0bCRzwVN0hv9OOftdtwC-Xpm3sIKXi26cn83rsg5-AZWA-J6n-WuaWqDuVoZs8QNjpBtvfufr1FCID006DG_7reBz5qoc2DS7-8iUoE4E8/s1600/grimm+porcupine+creature03a+copy.jpg
Tüskés (Shtahng-gə-bair): sülszerű teremtmény, akik a voge után képesek tűhegyes szálakat növeszteni testükön, amolyan védelmi mechanizmusként. Legtöbbször olyan munkát vállalnak, ami a szabadhoz köthető.

Kőszáli sas (Styn-ahd-lər): sasszerű lények, akik kémek munkáját látták el a történelemben. Szemük nagyon jó, még a legsötétebben is olyan, mintha világosban látnának.

http://www.jerodbogh.com/uploads/7/6/0/5/7605177/2555906_orig.jpg
Bátor bika (Tah-ree-oos arr-min-tuh): minotaurusz-szerű teremtmények, akik bátorságukról, bosszúállásvágyukról, elhivatottságukról híresek. Gyakran megtalálhatóak voltak a csatatereken, a frontvonalon, bátran szembenéztek az ellenséggel. Az egyik legtiszteletreméltóbb keverék lény.

Volcanalis: egy ősi, tűzelementál-szerű lény, amely a vulkánok közelében él, és védelmezi a területet. Ha bárki ellop akár csak egy követ a birtokából, akkor azt addig űzi, követi, amíg meg nem öli és vissza nem szerzi tőle azt, ami az övé. Pompei és Herculaneum az ő haragjuk miatt pusztult el. Képtelenség őket elpusztítani, kivétel a fagypont alatti hőmérsékletű nitrogén.

https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFNoWBhV24v-IYxobH6znURARSshJSJat77ftnAzlZykkqj-Yw4wAlt0JaMlBdz4bZNvJtOADi-z45wM34qoDVYhTdnj6VW-cPDLVn4WfWsNdLYeFJmOrXL-hfh5C_f650suPHdF7_XeA/s1600/wendigo08a+copy.jpg
Wendigo (Win-di-goh): emberevő keveréklény, akiknek múltja az indiánok korába vezethető vissza. A voge után testük fehér, karmuk és fogaik élesek. Házaik alatt szokták elásni az emberek maradványait, akiket elfogyasztottak.

Vadember (Vil-dər-mahn): az emberek, kriptozoológusok észleléseiből ismert nagylábúakkal kötik össze őket. Általában barátságosak, kedvelik a természetet, a túrázást, kempingezést és a magányt.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Kéjencbak (Zee-gə-vohlk): kecskeszerű lények, akiket a görög szatírokhoz hasonlítanak. Képesek bárkit elvarázsolni a feromonjaik által, amelyet egy békából nyernek, amelyet megesznek. Legtöbbször nőket csábítanak el, hogy így azok utódokat nemzenek nekik. Munkáik: prédikátorok, ügyvédek, játék vezetők. A feromonok az agyukban lévő bűzmirigyekből jönnek ki, amelyek terjedését csak a kéjencbakok verejtékéből főzött bájitallal lehet meggátolni (ezt a bájitalt az egyik békába kell beadni, amelyet a bak elfogyaszt, és így önmagát blokkolja le). Híresebb kéjencbakok: Casanova, John F. Kennedy, Frank Sinatra. Kevés nőnemű kéjencbak létezik.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Tülkös (Dik-fel-ig): orrszarvú-szerű lények, akik nagyon jók a verekedésekben, és kiváló állóképességgel rendelkeznek.

Fagymedve (gə-freer-ən-geb-ər): jegesmedve-szerű keverék, akik főleg a hidegebb területeken élnek.

Gyilkoló (Morts-teer): bikaszerű keverék, akik a vadságukról ismertek.

Hússzakasztó (Ris-flysh): tigrisszerű lények. Hasonlóak a kardfogúakra.

Grimm Concept Art by Jerad S. Marantz
Élesfog (Skah-lən-zahn): krokodil/aligátorszerű keverékek, akik ha megízlelik az emberi húst, akkor vadakká, veszélyesekké válnak. A voge után testüket páncél védi, szájukban tűhegyes fogak sorakoznak. Képesek a víz alatt több óráig lent maradni.

2013. július 24., szerda

Pdf formátumú, szörnyekről szóló digitalizált könyvek

Egy csokorba szedtem az összes bestiáriumot, ami nekem meg van.
Angol és néhány magyar nyelvű pdf formátumú bestiárium.
Jó szórakozást, innen letölthető a txt fájl, amiben benne vannak a linkek.

LETÖLTÉS

2013. június 14., péntek

Herkules 12 próbája

Szerintem mindenki ismeri Héraklészt, azaz Herkulest. Kalandjaiból film és sorozat is készült már olyan szereplőkkel mint Arnold Schwarzenegger és Kevin Sorbo, és a közeljövőben Dwayne "The Rock" Johnson fogja eljátszani a nagy hőst.
Mitológiája a maga módján is különleges és óriási. Görögország legnagyobb hőse volt ő, aki félistenként, talán minden idők legerősebb embereként járta az akkor ismert világot.
De mint minden félistennek, neki is meg kellett szenvednie. Magányosan (néha unokatestvérével Ioles-szel karöltve) járt-kelt és segített a szegényeken, a jó embereken és pusztította a rosszt és a szörnyeket.

A 12 próbát Eurüsztheusz és Héra eszelték ki, hogy hátha a hős elbukik majd.

1. Nemeai oroszlán


Az első feladata az volt, hogy ölje meg a nemeai oroszlánt, ami Nemea egész vidékét rettegésben tartotta. Kétszer akkora volt, mint a többi oroszlán, és bőrén nem hatoltak át a nyilak, vagyis sebezhetetlen volt. Héraklész kifigyelte az állat rejtekhelyét, hatalmas dorongjával rávetette magát, egy óriási ütéssel elkábította, majd megfojtotta. A tetemet a vállára vette, és úgy ment vissza Mükénébe. Eurüsztheusz megrettent a hatalmas állat láttán, de az még jobban megijesztette, hogy szolgájában micsoda erő rejtőzik. Elismerés helyett kitiltotta Héraklészt a mükénéi várból, és közölte vele, hogy elegendő lesz, ha ezután a munkák elvégzésének bizonyítékait elhozza a várfalak alá, és ő majd fentről ellenőrzi azokat. E kaland emlékére került az égre az Oroszlán csillagkép.

2. Lernéi hidra


A második munkája az volt, hogy a nemeai oroszlán testvérét, a lernéi víziszörnyet, a kilencfejű – a középső feje ráadásul halhatatlan – Hüdrát győzze le. A szörny az argoliszi Lerné város melletti mocsárban élt, és az egész környéket pusztulással fenyegette, embereket és állatokat egyaránt pusztította, és a közelben élők nem tudtak mit tenni ellene. Héraklész megtudta, hogy Hüdrát egy hatalmas, éles ollójú rák is segíti, ezért ő is segítőtársat vett maga mellé, unokaöccsét, Iolaoszt, Iphiklész fiát.
Az Amümóné-forrás mellett talált rá Hüdrára. A mocsár mögötti erdőt felgyújtotta, hogy elvágja a menekülési útvonalát, majd a tűzben izzított nyilaival támadást indított ellene. A nyilak nem okoztak sérülést, csak felbosszantották Hüdrát, aki Héraklészra vetette magát. Héraklész ugyan rögtön levágta az egyik fejét, de helyébe kettő nőtt. A rák ekkor a hidra segítségére sietett, de ahogy Héraklész lábába vágta ollóját, Iolaosz agyoncsapta. A meglepett Hüdra kereste segítőjét, de nem találta. Ekkor Héraklész egy lángoló fadarabbal leégette egyik fejét, és nem nőtt új helyébe.
Ezzel rájött a megoldásra, és sorra vágta le a fejeket, Iolaosz pedig tűzzel pusztította el az új fejek csíráit. Végül levágta halhatatlan fejét is, majd az üszkös maradványokat gyorsan elásta az Elaiuszba vezető út mellett, és egy hatalmas követ görgetett rá. Magát a tetemet darabokra vágta, és az epéjében megmártotta nyilait. Ezekkel a nyilakkal ejtett sebek gyógyíthatatlanok voltak (később ezzel sebesítette meg véletlenül Kheirónt és Pholoszt). Ezután visszatért Mükénébe, de Eurüsztheusz nem fogadta el a próbát, mivel volt egy segítőtársa.
Ez a feladat is gyarapította az égen a csillagok számát. A Hidra és a Rák csillagképek formájában Hüdra és a rák is felkerült közéjük.

3. Kerüneiai szarvas

A harmadik feladata az volt, hogy élve befogja Artemisz istennő Kerüneiában (Akhaia és Arkadia határán, Oinoé közelében) élő aranyszarvú és rézlábú szarvasünőjét. Eurüsztheusz abban reménykedett, hogy Artemisz megharagszik Héraklészre. Az ünő a legóvatosabb állat volt az egész világon, és minden apró nesztől eliramodott, elfogását az is nehezítette, hogy rendkívül gyors volt. Kerek egy évig üldözte Héraklész, míg végül az Artemiszion-hegyen sikerült elfognia. Az állat szintén Mükénébe került. Héraklész, hogy elkerülje az istennő haragját, engesztelésül gazdag áldozatot mutatott be, és az istennő megbocsátott neki.
Más változatban amikor – vállán a szarvassal – Arkadián keresztül Mükéné felé tartott, összetalálkozott Artemisszel és Apollónnal. Ekkor Artemisz kérdőre vonta, Héraklész pedig Eurüsztheuszra és a végzetre hivatkozott, valamint arra, hogy nem ölte meg az állatot, és az istennő megbocsátott neki.

4. Erümanthoszi vadkan


Negyedik feladataként el kellett fognia az erümanthoszi vadkant. A vadkan Pszóphisz város környékét tartotta rettegésben, amikor lejött az Erümanthosz-hegyről és hatalmas agyarai halált hoztak emberre és állatra egyaránt. A vérengző vadat az erümanthoszi erdőkből a magas hegyekbe csalta, és ott egy óvatlan pillanatban belelökte egy hóval teli árokba. A vadkan teljesen kimerült, így Héraklész élve elfoghatta, megkötözte lábait és Mükénébe vitte. Eurüsztheuszt elfogta a rettegés a hatalmas állat láttán, félelmében egy hordóban (vázában) keresett menedéket, és onnan könyörgött Héraklésznak, hogy tűnjön el az állattal együtt Mükéné falai közül. Hálából egy sokkal kevésbé veszélyes feladatot választott neki.
A vadkan keresése alatt keresett szállást Pholosz kentaurnál. Ekkor történt az a tragikus epizód, aminek során Pholosz és Kheirón is meghalt. A Kentaur csillagkép eredetének magyarázatai közül az egyik szerint Kheirón került fel az égre, vagy a Nyilas csillagképben, ez esetben Pholoszé a Kentaur.

5. Augeiasz istállója
Az ötödik feladatában ki kellett takarítania Augeiasz istállóját egy nap alatt. Augeiasznak hatalmas csordája volt, istállóját pedig úgy elborította a szenny és a mocsok, hogy ennek emlékét ma szállóige őrzi, akkor pedig az egész Peloponnészoszt elborította a bűze. Héraklész nem árulta el neki, hogy kötelessége az istállót kitakarítani, ehelyett felajánlotta, hogy egy nap alatt kitakarítja az istállót, ha megkapja a csorda egy tizedét. Szinte lehetetlennek tűnt a feladat teljesítése, Augeiasz tehát beleegyezett a fogadásba. Héraklész Augeiasz egyik fiát, Phüleuszt hívta el tanúnak.
Az állatokat kihajtotta egy közeli legelőre, majd a két közeli folyó – az Alpheiosz és a Péneiosz – melletti alapzatot áttörve a vizüket az istállóba vezette, hogy sodorjon el minden szennyet. A szennyvizet külön árokban vezette el. Este eltorlaszolta az árkot, visszaterelte az állatokat és jelentkezett jutalmáért. Augeiasz közben megtudta, hogy Héraklésznek amúgy is feladata volt kitakarítani az istállót, és megtagadta tőle a jutalmat. Emellé még meg is sértette Héraklészt; azt mondta neki, hogy nem kellene Zeusz fiaként istállók takarításával gyarapítania vagyonát. Ezt a sértést Héraklész évekkel később torolta meg: Augeiasz mellett minden gyermekét és testvérét is megölte, kivéve Phüleuszt. Augeiasz ugyanis azt is letagadta, hogy egyáltalán ígért valamit, de Phüleusz emlékeztette ígéretére. Augeiasz Phüleuszt és Héraklészt is kiüldözte városából. Phüleusz Dulikhionban telepedett le, Héraklész pedig Mükéné felé haladva Ólenoszban Dexamenosz királyt segítette ki azzal, hogy megölte Eurütión kentaurt. Eurüsztheusz ezt a feladatot sem számította be a tíz közé, mivel Héraklész fizetséget kért érte.

6. Sztümphaloszi madarak



Hatodik munkájaként azt kapta, hogy ölje meg a sztümphaloszi húsevő madarakat. Nevüket onnan kapták, hogy Arkádiában, Sztümphalosz város mellett a sztümphaliszi tavak környékén éltek, és nagy pusztulást hoztak a vidékre. Tollaik és karmaik is kemény rézből voltak, s tollaikat úgy lőtték ki a földre mint a puskagolyót. Az ellenük vívott harc szinte kilátástalan volt, mert azt, aki a földről lőtt rájuk, védhetetlen tollzáporral árasztották el. Héraklész ezért felmászott egy fára, ahonnan kereplővel riasztotta fel a madarakat, s mikor már körülötte keringtek, ekkor nyilaival támadt rájuk, és sorban lőtte le őket. Félelem lett úrrá a madarakon, hiszen hiába dobálták a földre tollaikat, ezért messze szálltak Görögországtól, és soha nem tértek vissza.
Más változatban a farkasok elől elbújó madarakat egyáltalán nem találta meg. Végül Athénétől megkapta a Héphaisztosz által rézből készített csattogókat, amelyet a hegyoldalhoz ütögetve sikerült felreppenteni a madarakat. A levegőben szálló állatokat pedig egytől egyig lelövöldözte.

7. Minosz bikája

A hetedik próbája a vad krétai bika megszelídítése volt, ami Minósz királytól szökött meg. Ez volt a csorda legerősebb bikája, Akuszilaosz szerint ez volt az a bika, amelyik Európét vitte Zeuszhoz. Ezt a bikát maga Poszeidón küldte Minósznak, hogy áldozza fel tiszteletére, de a király nem akarta feláldozni. Helyette egy saját bikát ajánlott föl az istennek. Poszeidón azonban észrevette a csalást. Először Pasziphaéra küldött őrületet, aki beleszeretett a bikába, így született Minótaurosz. Később a bikát is megvadította, amely fel-alá rohangált a szigeten, és közben mindent pusztított. Héraklész a földre birkózta a bikát, és erős fogásából nem engedve végül a bika feladta a harcot. Lecsillapodva a hátára vette Héraklészt és átvitte őt a Kréta és Argosz közötti tengeren.
Eurüsztheusz azonban szabadon engedte a bikát, ami Athén és Marathón környékén bolyongott, és zaklatta a lakosságot. Később Minósz egyik fiának, Androgeósznak a halála is kapcsolatban állt ezzel a bikával. Végül Thészeusz ölte meg. Az állat a Bika csillagkép formájában az égen is látható.

8. Diomédész lovai
Nyolcadik feladatában meg kellett szereznie a trák bisztónok királyának, Diomédésznek emberevő lovait. Héraklész Diomédészt belökte kancái közé, a négy ló pedig felfalta gazdáját, és így sikerült Héraklésznak Mükénébe vezetni a lovakat.
Apollodórosz szerint egészen másképp történtek az események. Kis csapatával az istálló őreit legyőzte, majd elhajtotta a lovakat. A bisztónok üldözőbe vették őket, mire Héraklész kedvedésre, Abdéroszra hagyta a lovakat és visszafordult megküzdeni az üldözőkkel. A lovak a harc közben megették Abdéroszt, amikor közéjük lépett, hogy befogja őket a szekérbe. A bisztónok megfutamodtak, amikor Héraklész megölte Diomédészt. Abdrérosz sírjánál várost alapított, Abdérát, majd elvitte a lovakat Eurüsztheusznak. Ő azonban szabadon engedte őket, végül a medvék, oroszlánok és farkasok végeztek az emberevő lovakkal.

9. Hippolüté öve


A kilencedik munkája az volt, hogy Hippolüté, az amazonok királynője övét kellett megszereznie, mert Admété, Eurüsztheusz leánya szerette volna magáénak tudni. Az övet Arésztől kapták a harcos nők, hogy mindig a legkiválóbb viselje. Önkéntes csapatával Parosz és Müszia érintésével haladt a Thermódón-folyó felé. Müsziában kis kitérővel háborút vívott a bebrüxökkel, Lükosz szövetségében, a meghódított területeket Lükosz Hérakleiának nevezte el.
Amikor hajójuk kikötött az amazonok földjén, Themiszkürában, maga a királynő ment megérdeklődni, mi járatban vannak. Noha a királynő hajlandó lett volna odaadni Héraklésznak az övet, Héra az amazonok között elhíresztelte, hogy Héraklész Hippolüté elrablására készül. Az amazonok megtámadták a hajót, mire Héraklész csapdát gyanított, és megölte Hippolütét. Az övet elvitte Mükénébe.
Hazafelé azonban még útba ejtette Tróját. Itt éppen pestisjárvány volt, amit Apollón küldött, valamint egy víziszörny pusztított, amit Poszeidón uszított rá a városra, mivel a két isten bérét Laomedón nem fizette ki. A trójai uralkodónak azt jósolták, hogy akkor szabadul meg ezektől az átkoktól, ha leányát, Hészionét feláldozza. A kikötött leány annyira megtetszett Héraklésznek, hogy elhatározta a víziszörny megölését. Fizetséget is kért, azokat a lovakat amiket Laomedón Zeusztól kapott. A szörny megölése után Laomedón megtagadta a díj megfizetését, ezért Héraklész azzal távozott, hogy sereggel tér majd vissza.
Útközben Thaszoszban legyőzték a trákokat, akkor a Paroszban hozzá csatlakozó Szthenelosz és Alkaiosz – Androgeósz fiai – itt maradtak uralkodónak. Torónéban Próteusz két fiát győzte le birkózásban, és ez után érkezett vissza Mükénébe Hippolüté övével.

10. Gérüón marhái



Tizedik munkájaként el kellett hoznia a mükénéi udvarba a szörny Gérüón bíborszínű marhacsordáját Erütheia szigetéről. Eközben végigment az ismert világ nyugati felén és még azon is túl. Libüa és Európa határán felállította Héraklész oszlopait. Útközben – mivel a Nap nagyon erősen tűzött – nyilaival lövöldözte a Napot. Héliosz a nagy bátorsága miatt egy varázserejű aranyserleggel ajándékozta meg, ezzel kelt át az Ókeanoszon.
A szigetre érve tábort vert, de a marhacsorda éber őrzője, Orthosz, a kétfejű kutya észrevette és megtámadta. Héraklész agyonütötte, majd megölte a csordást is, és elhajtotta az állatokat. Gérüón hamarosan utolérte, de Héraklész lenyilazta. A csordát Héliosz serlegében hajózta Tartésszoszig, ahol visszaadta Héliosznak a serlegét, és gyalog ment tovább Etrurián keresztül. Apollodórosz szerint türrhén, azaz etruszk nyelven a bika szó italosz, ezért nevezték el később a félszigetet Italiának. Egy bika átúszott Szikelosz szigetére is, azaz Szicíliába. Megküzdött Poszeidón három fiával is. Ialebión és Derkünosz még Etruriában próbálták elvenni a marháit, őket megölte, majd később Erüx tényleg ellopta őket, és csak birkózás fejében adta vissza. Eközben a csorda nagy része szétszéledt, a maradékkal hazaért, és Eurüsztheusz feláldozta őket Hérának.
Itáliában Makrobiosz szerint kalandja volt Acca Larentiával, aki Romulus és Remus legendája kapcsán is szóba kerül. Ugyanígy Róma környékén kellett történnie a Kakosz óriással történt összetűzésének, hiszen később azt gondolták, hogy Cacus a Palatinus egyik barlangjában lakott. Kakosz háromfejű, tűzokádó óriás volt, Héphaisztosz és Medusza fia. Ellopott néhány tehenet a csordából, cserébe Héraklész agyonverte.

11. Heszperiszek aranyalmái



Gérüón marháival letelt a tíz feladat, de Eurüsztheusz ebből kettőt nem fogadott el, ezért még kettőre szükség volt. Ráadásul a fogadalmi tizenkét év sem telt még le, csak nyolc év és egy hónap.
Tizenegyedik feladatában meg kellett szereznie a heszperiszek aranyalmáit, amelyet Ladón, a százfejű, halhatatlan sárkány őrzött. Az aranyalmák Gaia nászajándékai voltak Zeusznak, amikor Hérát feleségül vette. A heszperiszek földje felé vezető úton találkozott Arész fiával, Küknosszal, akivel megküzdött. Az aranyalmákhoz vezető utat Néreusztól tudta meg. Libüán keresztülhaladtában birkózott Antaiosszal. Egyiptomban Buszirisz királlyal gyűlt meg a baja, aki évenként egy idegent áldozott Zeusznak, hogy országában elkerülje az aszályt. Busziriszt és fiát, Amphidamaszt megölte. Arábián keresztül ismét Libüába érkezett, és megint megkapta Héliosztól a serleget, majd ezután szabadította ki Prométheuszt.
Ladónnal még Héraklész sem mert megmérkőzni, bár egyes késői Héraklész-interpretációkban a sárkányt Héraklész nyila ölte meg. Prométheusz tanácsára elment Atlaszhoz, aki a heszperiszek apja volt, és megkérte, hogy hozza ki neki az aranyalmákat, cserébe átveszi tőle az égbolt tartását, amíg vissza nem ér. Atlasz boldogan ki is hozta az almákat, de az égboltot már nem akarta visszavenni. Héraklész ezért azt kérte Atlasztól, hogy fogja meg egy pillanatra az égboltot, csak addig, amíg hoz egy párnát a vállaira, mert nagyon nyomja a teher. Atlasz beugrott Héraklész trükkjének, és visszavette az égboltot, ő pedig kereket oldott az almákkal. Mükénébe érve Eurüsztheusz – akinek nem volt szüksége Zeusz és Héra almáira – Héraklésznek ajándékozta, aki viszont továbbadta Athénének. Athéné pedig visszavitte őket a heszperidáknak.
Ladón a Sárkány csillagkép formájában él tovább az égen. Héliosz a már használaton kívüli csodaserleget is az égre helyezte, ez a Serleg csillagkép.

12. Kerberosz

Tizenkettedik feladata szerint az alvilági három fejű kutyát, Kerberoszt kellett Mükénébe vinnie. Ehhez meg kellett találnia az Alvilág bejáratát, emiatt beavatást kért az eleusziszi misztériumokba. Ehhez pedig előbb a kentaurgyilkosságok bűnétől kellett megtisztulnia. Az Alvilágban sok lélekkel találkozott, egyeseknek segített is, például Aszkalaphoszról elgörgette a sziklát, amit Démétér hajított rá, amikor elárulta leányát, és Thészeuszt visszahozta az Alvilágból. Tehenet áldozott a lelkeknek.
Hadész beleegyezett, hogy elvigye Kerberoszt, de csak akkor, ha puszta kézzel győzi le. Héraklész ekkor beburkolózott a nemeai oroszlán sebezhetetlen bőrébe, megragadta az alvilág őrzőjének két fejét, és addig szorongatta, míg a harmadik fej is megadta magát. Kerberoszt felvitte Mükénébe, majd visszavitte az Alvilágba.

forrás: http://wikipedia.org

2013. május 15., szerda

Egy kis eszmefuttatás

Nagyon sok vallás létezik a világban, de most a kereszténységről (annak is a "legigazibb" oldalágáról, Isten tanúiról), és ennek ellentétéről a sátánizmusról szeretnék írni egy kicsit.

Először is a pozitív oldal.

Isten tanúi. Kik is ők? Azok az emberek, akik úgy élnek, ahogy az istenük elvárja. És miért? Mert jó nekik, és ők lesznek az Új Világ lakói.
Ismerek egy bibliai szöveget, ami pont ide tartozik:
"1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!" Máté 7:1-5


Balszerencsémre volt részem beletekinteni az életvitelükbe, és a néhány pozitív dolog mellett elég sok negatívumot is láthattam. Néhányat felsorolnék.
- Az ember hazaér a munkából, és mi az első dolga? Lefürdik, átöltözik, leül vacsorázni vagy beül a TV elé, pihen, foglalkozik a gyerekeivel, a férjével/feleségével, kikapcsolódik.
Egy kicsit fura volt, amikor láttam, hogy náluk ez nem így van. Amint hazaért a munkából, talán még át sem öltözött, már indult is "szolgálni" (azaz fognak pár folyóiratot, kis papírost és mennek házról-házra). Se megfőzni másnapra, se beszélgetni, se puszi a gyerekekre, se semmi. Nem tetszett ez a viselkedés.
- Nos...a tanúk azt tanítják, hogy NE ítélkezzünk más emberek felett. (Mintha ők mindenki felett állnának.) Mégis olyan szépen leírják a dohányzó, a szórakozó, a számítógépes, lövöldözős játékokat játszó, hip-hop vagy rock zenéket hallgató embereket, hogy az hihetetlen. Kérdem én, attól, hogy valaki dohányzik, még nem lehet jó ember? Nem-nem, ezek mind démoni dolgok. Rosszak.
- A szolgálat sokkal fontosabb, mint bármi nemű otthoni foglalatosság és egyéb elintézni való.
- Szexuális életed nem lehet, csak ha elkötelezed magad örökre egy tanú mellett. Lehet, hogy itt az én értelmi felfogásommal van a baj, de ha tudom nagyon jól, hogy az illetővel úgy is együtt leszek jó sokáig, akkor miért ne feküdhetnék le vele? Miért kell ahhoz egy papír?
- Vannak köztük kellemes és okos emberek, ezt aláírom. De az, hogy valakinek fontosabb volt egy vallási szimbólum, egy isten, mint egy húsvér ember, az már egy kicsit túl sok. Az ember nem szívesen él, lakik, van együtt olyannal, aki jobban szeret egy fizikailag nem létező "valamit", mint a saját barátját/barátnőjét/férjét/feleségét/családját.
És hogy mi is a mondanivalóm? Attól, hogy a szerintük a legtökéletesebb hitet követik, amiben minden csak jó és jóról szól, még nem biztos, hogy ezen jelzővel kell magukat illetni.

Na de félre a rizsa szöveget.
Olvastam valahol, hogy minden vallás önmagát a legigazibbnak gondolja, míg a többi vallásban szereplő emberek elmondásuk szerint a Pokolban fognak égni. Akkor hogy is állunk? A fentebb említett vallás a Bibliára épül. Aszerint kell élni, viselkedni, cselekedni. (Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem tudnék egy könyv szerint élni. Azért születtem, hogy saját gondolkodásmódom, önálló gondolataim legyenek, ne pedig egy ismeretlenek által íródott könyv, amiről azt sem tudjuk honnan való, mondja meg, hogy mit tegyek, kivel hogy foglalkozzak.) És e vallás szerint nincs Pokol. Rafináltak, nemde bár? Ezért mondják, hogy EZ a legigazibb vallás. De ha "igaz" vallásról beszélünk, akkor némely emberek, miért nem söprögetnek a maguk háza táján, és miért akarják megváltoztatni a többi embert? Persze, döntés joga. De kérem szépen, ha nem akar valaki valamit, ne erőltessük rá, és főleg ne állapítsunk meg olyan dolgokat olyan emberekről, akiket nem is ismerünk, amiket nem is tudunk. (Ha már beleszívtál két slukkot egy füves cigibe, akkor rossz ember vagy.)

Az embernél a norma az, hogy ha ránéz a naptárra, és lát egy piros napot, akkor tudja, hogy az ünnepnap. Szerintetek itt van ünnep? Van, egy. Több nincs. Se Anyák napja (amikor a gyermek vesz egy virágot annak a lénynek, akinek a méhében növekedett), se Születésnap, se Karácsony (amit mindenki tud, hogy a szeretet ünnepe; a család összeül és együtt van), semmi. Személy szerint nem tudnék így élni. Más az persze, ha valaki ebben a világban nő fel. Nem tudnám felnevelni úgy a gyermekeimet, hogy látják, amint az udvarra lépnek, hogy a többi ház ki van világítva a csodaszép téli, havas, tiszta egű estén. És az sem a legcsodálatosabb érzés, amikor Anyák napja van az óvodában, és csak egy kis gyermek hiányzik, a székek közül pedig szintúgy csak egy üres. Szerintem ezeket nem lehet elvenni egy gyermek életéből.

Tudomásom szerint a család a legfontosabb. Nem csak az életben, hanem ebben a vallásban is. Akkor miért hanyagolja el a szülő a gyermekét, és megy el inkább szolgálni? Miért nem foglalkozik vele? Nem, a nagy nevelés abban nyilvánul meg, hogy menj drágám, és olvasd a Bibliát. Abból mindent megtanulhatsz, ami az élethez szükséges. Na persze... A szerelem érzése, a fájdalmak, a magány, a bánat benne van? Nem hinném.
Az, hogy szemellenzőként legyen előttem egy olyan iromány, amiről azt sem tudom, hogy ki, mi, honnan, mikor, nekem nem menne. Még úgy sem, ha ebben nevelkednék, hiszen ott a többi gyerek! Látnám rajtuk, hogy milyenek, mit hogyan tesznek, hogyan viselkednek. De ugye ez is olyan dolog, ahogy a szülő a gyermekébe neveli.

Az embernek vannak hobbijai. Persze a vallás szerint ezen hobbik között is vannak olyanok, amik nem oda illők. Ha valaki kedveli a fantázia lényeket és a fantázia világot, és ebben érzi magát otthon (mint én), és szeret olyanokról beszélni, mint pl. a kriptidek, az miért felesleges hobbi? Miért nincs értelme? Mert nincsenek ilyen lények - hangzana a válasz. Te hiszel az istenedben, más állítja, hogy nem létezik; én hiszek ilyen lényekben, te állítod, hogy nem léteznek. Ugyan az a szisztéma.

Egy másik világ az, amit nem ajánlok senkinek jobban megismerni. Fogadja el az embert a másik olyannak, amilyen, és ne akarja megváltoztatni a saját elgondolása szerint, mert akkor már nem az az ember lenne, akit régen ismertek. És később mi lesz? Elveszít mindenkit, akit szeretett, akik őt szerették.
Ha pedig nagy a szerelem, hát mindkét fél adjon valamit a másik félnek, ne csak egy oldalú legyen az egész.
Egy jó tanács: ne szeress belé egy tanúba, mert neked kell felemelkedned az ő szintjére, ő pedig még a szerelmedért sem fog lesüllyedni hozzád. Főleg nem elhagyni a vallását, és persze nem te leszel neki az első.


A negatív oldal.

Sátán a rossz. A legrosszabb. De valakinek az Istent jelenti.
Ez is kb. akkora butaság, mint az, hogy ezeket a sorokat nem a számítógép billentyűivel és az ujjammal írom, hanem a gondolataimmal pötyögtetem be. Nesze nektek csoda.
Olvastam egy oldalon, hogy még van egy tipikus szertartási módszer is, amivel az ember Sátán alattvalójává teheti magát. Úristen! Írj egy papírra pár sor mondókát, szúrd meg az ujjad és írd alá a saját véreddel, majd égesd el, és a végén kiáltsd el magad, hogy éljen Sátán. Az ilyesmire nincs gyógymód. Ki találja ki ezeket? Ennyire unatkozik valaki? De az a legviccesebb, hogy valaki ezt be is veszi, és el is végzi a rituálét. Gyogyósok.
Mellesleg hozzá is ugyanúgy lehet imádkozni, mint Istenhez. Hoppá! Meghallgat. Meg ám. Spirituálisan megnöveli az IQ-d.
Bemásolnék azért egy szösszenetet, amit egy nőszemély írt:
Évekkel ezelőtt, Április 30-ának éjjelén végeztem el a beavatási szertartást. Az elmúlt néhány évben az életem sokkal jobb lett. Boldogságot és örömet találtam, amit előtte soha nem tapasztaltam. Nincs kétségem afelől hogy Sátán/Lucifer az emberiség Teremtő Istene. Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzem legmélyebb szeretetemet őiránta. Sokszor annyira megérintett hogy könnyekben törtem ki. Áldását adta rám és a családomra. Erősen javaslom mindenkinek hogy végezze el a beavatási szertartást. Soha nem ismertem gyönyörűbb, szeretőbb, csodálatosabb lényt szeretett Sátán Atyámnál.
 Apádnak párszor meg kellett volna suhintania a parasztlengővel. Egy szertartás mitől teheti jobbá az ember életét? Lehet, hogy csak én vagyok ilyen hülye, hogy úgy gondolom, hogy az ember maga választja a sorsát és maga irányítja az életét. Valószínű, hogy ennek a lánynak az ölébe pottyant minden, miközben egész nap az ágyán ült, és nem történt vele semmi. Erősen javaslom, menj el orvoshoz.
De nem is ezen kerekedett ki a szemem, hanem azon, hogy könnyekben tört ki. Az már betegség, ha egy szimbólum miatt sír az ember? Határozott válasz: az!
Olvastam olyat is, ahol a kérdező még gyerek volt, és bátran írogattak neki, hogy nyugodtan legyen sátánista (azaz űzze bátran az összes szex minden formáját, drogozzon, igya magát részegre). De ezeket mind te választod meg, úgy, ahogy akarod.

Ez egy irdatlan nagy betegség. Az ember nem tudja megoldani a saját problémáit, a nyakába szakad ezernyi baj, és ilyenkor már olyan "valami" (legyen az Isten vagy Sátán) felé fordul, akiről azt hiszi, talán segíthet. Aztán másnap megfordul a szerencséje, és isteni/sátáni jelnek tekinti, és elkezd hinni benne. Ember! Az életednek magad vagy az írója! Nem Isten, és nem Sátán!

Az egyetlen baj az, hogy ha ebbe belemegy valaki, akkor az a környezetére is kihat. Nem érzékeli, hogy mit csinál, hiszen amit tesz, azt ő jónak gondolja, és egy idő után eltol mindenkit maga mellől, vagy épp fordítva.
A kezelésnek és a gyógyulásnak pedig csak egy módja van: elmegyógyintézet.

Próbálom megérteni ezeket a dolgokat, de hihetetlen mód nem megy. Talán azért, mert a szüleim engem normálisnak neveltek, és igaz, hogy volt egy-két stiklim, amit már megbántam, de nem mennék bele ilyenekbe.
Akárki akármit mond, nekem ez a véleményem az egészről. Lehet támadni, lehet helyeselni, lehet lökni a hozzáértő dumákat, lehet átkozni, hogy büntetést kapok, vagy majd a Pokol kénköves bugyrában fogok megégni, nem nagyon érdekel.

Szabad ország, szabad élet, szabad szellem, szabad gondolatok. Aki meg a fentebb említett két dologban benne van, annak két kezes gratuláció.

2013. április 17., szerda

Lucifer pecsétjei

Számos pecsét létezik, több száz (egyesek szerint a számuk 600 körülire tehető). Ezen pecsétek feltörésével Lucifer a Földre szabadul és elhozza az Apokalipszist. A pecséteket Isten hozta létre, hogy Lucifert a börtönében tartsa.
Ahhoz, hogy a bukott angyal a Földre kerüljön 66 pecsét feltörésére van szükség.
A sok-sok pecsétnek nem lehet tudni a sorszámát, azaz, hogy hogyan is következik egymás után. Csak azt tudjuk, hogy mi az első és mi az utolsó pecsét.

Az eddig ismert pecsétek:
- Egy igaz embernek vért kell ontania a Pokolban gonosz segítsége által (1. pecsét)
- A tanúk felemelkedése - Ennek jelentése annyit tesz, hogy azok az emberek, akik meghaltak, akiket nem tudtak megmenteni, szellemként visszatérnek, és bosszút állnak azokon az embereken, akik megmenthették volna őket. A lelkeiket nem hagyja nyugodni a bosszú, így egy szimbólum jelenik meg a kezeiken, amely a tanúk felemelkedésének jele.
- Samhain feltámadása - Samhain egy nagy hatalmú démon, akinek a felélesztése csak 600 évente lehetséges. A Halloween démona ő. A középkorban az emberek ezen a napon álarcokban jártak, és vért raktak ki a házaik elé, amivel Samhain étvágyát csillapították. Az álarcok amolyan védelmet szolgáltak a démon ellen. Úgy tartották, hogy ezen a napon a legvékonyabb az élők és holtak világa közötti fal, így a halott lények könnyedén átjöhetnek a mi világunkba Samhain hatalmának segítségével. Szerencsére mindig megakadályozza valaki Samhain feltámadását.
- Florida állam, Key West tartományában 10 faj kihalása
- 15 alaszkai halász megvakulása
- Madarak áldozata - A pecsétet csak New York város fölött 3200 lábbal a levegőben lehet feltörni még pedig úgy, hogy madarakat áldoznak fel.
- Bankok kirámolása
- A Frank Miller által rendezett "The Spirit" filmjének bemutatása - Ez a pecsét, mint tudjuk, 2008.-ban feltört, mivel a filmet bemutatták.
- A trón eladása - Moldávia királyának, Rodruzának a trónját kell eladni, hogy feltörjön a pecsét.
- A Super Bowl nézése - A pecsét feltöréséhez sok-sok kissé ittas állapotú emberre van szükség, akik a Super Bowl meccsek alatt a kivetítőket nézik és az eldugott démoni jeleket is szintúgy figyelik a reklámok és előzetesek közben.
- A nyolcak születése - A pecsét egy pókdémonhoz kapcsolódik, akinek találnia kell egy férfit, akitől teherbe esik és megszülheti 8 pókdémon csemetéjét.
- 66 diák megölése egy tanár által
- Két kaszás (szellemi lények, akik a halottak lelkét kísérik a Pokolba vagy a Mennybe) megölése a napforduló éjjelén
- "Az első démon az utolsó pecsét." - Azaz Lilith, akitől minden démon ered, halála feltöri az utolsó pecsétet. A démon vére által megnyílik a föld és Lucifer kiszabadul börtönéből.

Ezeken kívül még ismert 7 pecsét, ami már jóval a régmúltban fel lett törve:
- Az Antikrisztus eljövetele
- Nagy háborúk kitörése
- Éhínség
- Járványok, éhínség, háborúk
- Vértanúk halála Krisztusba vetett hitük miatt
- Pusztító földrengések
- Jég és tűzeső, növények pusztulása, tengeri, tavi, folyami élőlények pusztulása meteor által, a Hold és a Nap elsötétedése, sáskajárás

A pecsétek feltörése mellett még azt tudni kell, hogy van egy mód arra, hogy kinyissuk Lucifer ketrecét és megsegítsük, hogy a Földre kerüljön. Ehhez össze kell gyűjtenünk az Apokalipszis 4 Lovasának gyűrűit. Ezek, bármilyen sík felületre lerakva őket, megnyitják a ketrecet, így Lucifer kijuthat a Pokolból.

2013. április 10., szerda

Mitológiai lények lehetséges kialakulása - Törpék

Mindenki látott már törpenövésű embereket. Ez a betegség vagy épp nevezhetjük mutációnak tudományosan és orvosilag elfogadott tény.

A mitológia törpéit sokféleképpen ábrázolják. Alacsony, vörös sipkás, barna bőrű, hosszú, ősz szakállú és hajú emberkéknek, akik imádják a föld érceit és nemesfémjeit és legtöbbször fából összetákolt házakban élnek és bányászattal foglalkoznak.
A legendák és elbeszélések legtöbbször arról szólnak, hogy egyesek jó, mások gonosz jelleműek és szeretik megviccelni az embereket, akik az erdejükbe tévednek. Bár sok ilyen ártalmatlannak szánt vicc halállal végződik.

Sok alfajuk létezik. Ide sorolhatóak például a gnómok is, akik inkább meghúzzák magukat földalatti vackaikban és ha netán valaki eltéved az erdejükben, azt kisegítik, megmutatják a helyes utat és irányt hazafelé.
A jók között meg lehet említeni a házakban élő manókat is (bár ők egy külön csoportot alkotnak, nem mondhatók törpének, de ismertek olyan törpék is, akik házak pincéiben, kertjeiben húzzák meg magukat: kerti törpék). Pár falat kenyérért és tejért elvégzik az otthoni munkákat. A hozzájuk kapcsolódó legendák, elbeszélések főként ácsoktól, cipészektől, bútorkészítőktől származik.

De vizsgáljuk meg létezésük realitását.

A törpenövés génje öröklődhet vagy egyszerűen a gyermek normálisan születik, majd a későbbiekben valamilyen mutáció következtében nem növekszik tovább 140-150 cm-nél magasabbra. Aki látott már amerikai filmeket, az sokban észrevehetett már törpenövésű színészeket (pl. Willow, A törpe bosszúja, Trónok harca sorozat vagy akár meg lehet említeni a Jackass sorozat sztárját, Wee Man-t is). Ők hétköznapi emberek, akik reggel felkelnek, napközben dolgoznak, majd este álomra hajtják fejüket.
Ha a társadalmi rétegek között találkozhatunk velük, akkor a vadonban miért ne? Szólnak felfedezések törpenövésű bennszülöttekről, akik nagyon megijedtek a fehér óriások láttán, akik vasöltözetben jelentek meg előttük.
Talán még élhetnek az őserdők mélyén ilyen emberek, akik elbújnak a sűrű aljnövényzetben. De a folyamatos építkezések és városok terjeszkedése megzavarta az életüket, és az új láttán kíváncsibbak lettek, és bemerészkedtek a városokba. Lehetséges, hogy így keletkeztek a 20.-21. századi észlelések és elbeszélések.