Az oldal célja

Nos... mindig is érdekelt az, hogy a filmekben, képzelt világokban, regényekben, játékokban milyen lények élnek. Ezért úgy gondoltam, hogy az internet segítségével összegyűjtöm ide erre az oldalra a legtöbbjüket. Legfőképp saját célra, mivel szeretnék írni egy enciklopédiát, mely minden fajt tartalmaz, amit csak találok, de ha valaki kedvet kap esetleg az íráshoz, az meríteni is tud az összegyűjtött anyagokból.
Az oldalon filmbéli, könyvbéli, játékokban használt fajokat, és kriptozoológiai lényeket is találhatsz.
Kellemes kutakodást!:)

Szerk.: Úgy gondoltam, hogy felsorolom az összes, általam ismert lényt némi jellemzéssel. Minden napra egy jut. Lehet, hogy utóbb még pótolgatok majd az adott fajoknál, ha pluszban találok még valamit. Az alfajokat az adott lény témájába írom be, így legalább könnyebb lesz az áttekintés.

2011. augusztus 5., péntek

Majomemberek

    Iszonyat sok fajtája létezik, de mindegyikükre igaz, hogy felegyenesedve, két lábon járnak, testüket vastag fehér, barna, vörös vagy fekete szőr fedi arcuk, tegyerük és talpuk kivételével. Mind a főemlősök közé tartoznak, sokan afféle hiányzó láncszemnek tekintik őket.
    Majd csak az egész Földön előfordulnak az Antarktisz kivételével, de a legtöbb észlelés a Himalájából és Észak-Amerikából érkezik.
    Némelyek magányosan járnak, némelyek csoportosan. Valószínűleg barlangok, eldugott, sűrű erdők lakói és mindenevők. Alvási szokásaik megegyeznek a majmokéval, vagyis letört faágakból készítenek maguknak fészket a talajon.
    Hangjuk ordítás-vonyítás keveréke, amely figyelmeztetésképpen, beszélgetésként, más fajtabeliek hívásaként szolgál.
    Legtöbbjük éjszakai élőlény, de nappal is ugyanúgy mozognak. Ilyenkor szeretik elkerülni a kíváncsiskodó tekinteteket. Bundájuk színe jól elrejti őket.
    Létezésükről nagyon sok felvétel készült, de a legjobban hihetőbb videó a Patterson-féle rövidfilm.
    Néhány faj kivételével mind 2 méternél magasabbak, testük erőtől duzzadó és izmos.
    Hiába, hogy több mint 2 évszázada kutatnak utána az emberek, nagyon keveset tudnak róluk a tudósok.
    Sokak szerint imádják az erős alkoholos italokat.

    A nagylábú alfajnak megannyi neve létezik a különböző indiánok nyelvén. Hosszú lenne leírni, ezért belinkelem azon oldalakat, ahol megtalálhatóak ezek a nevek és jelentésük is.
     A régiók szerinti elnevezésük, indián elnevezésük, szintén indián nevek, nevek abc sorrendbe téve.


Majomember alfajok
- Szkunkmajom: a dél-carolinai, arkansasi és floridai Everglades mocsarakban élő majomember, melynek szaga elviselhetetlen. Erről kapta nevét is.
- Gliád: fejük kicsi, azonban szemük hatalmas, mellyel alkalmazkodtak a barlangok sötétjéhez. Kerek szőrtelen fülük van. Értelmes lényeknek számítanak, legtöbbször drágakövek őrzését bízzák rájuk. Kevés ruhát viselnek, leginkább ágyékkötő védi testüket. Vaskos körmeik és erős ujjperceik által könnyedén megmásznak bármilyen sziklafalat.
- Nagy szürke ember: a hátborzongató lény, mely nem csak fizikai erejével hat fenyegetően: páni félelmet és már-már öngyilkosságra sarkallóan mély depressziót ébreszt mindenkiben, aki a közelébe kerül. Skócia Ben MacDhui hegyében él. Sokan állítják, hogy idegen bolygóról érkezett, vagy pedig egy régi felföldi faj utolsó szelleme, esetleg egy ősi, misztikus vallási figura. Létezik egy fölöttébb érdekes elmélet, miszerint a Ben MacDhui tetején egy másik dimenzióba vezető kapu áll, s ezt őrzi a különös lény.
- Jeti / yeh-teh: a Himalája hegység lakója. Legelőször 1925-ben érkezett róla hír egy görög fotóstól. Úgy gondolják, hogy fekete és fehér szőrű jeti is létezik, ugyanis a fehér szőrű sokkal jobban képes beleolvadni a havas környezetbe.
- Yowie / yahoo / yoser / tjangara / yah-ho / koyoreowen / jimbra / jingera / turramulli / lo-a: Ausztráliában őshonos faj, melyről először 1870-ből érkezett beszámoló. A fajnak fekete a bundája, de a mellkasán és a torkán piros szőr fedi.
- Gogote: a kanadai nagy tavak mentén élő alfaj.
- Agatch-kishi: észak-ázsiai faj.
- Sasquatch / nagylábú: erős, izmos, testét sötétvörös szőr fedi. Lábnyoma nagy, lépése hosszú. magas, Vonyítás szerű hangja van, és kellemetlen szaga, valószínűleg ennek a párválasztásban van fontos szerepe. Elképzelhető, hogy a hímek élnek egyedül, míg a nőstények és a kölykök kisebb családi csoportokban, mint az orángutánok. Egy területet, egy idősebb /alfa hím/, birtokolhat, akikkel csak akkor találkozhatnak, amikor párosodási időszak van.
- Adlekhe-titin / lakhatet / lakshir: kaukázusi faj.
- Agrios anthropos: dél-afrikai faj.
- Afonya / afanasii: Kelet-Európa lakója, mely kiválóan mászik fára és hihetetlen gyorsasággal képes futni.
- Alamasti: a lény testét szürkésbarna szőr fedi, a homloka kiugró, az orra lapos és nagy.
- Amomongo: a Negros-szigeteki Kanlaon-hegy lábánál lévő barlangokba élnek állítólag. Embernagyságú, bundás majomszerű teremtmények. Állítólag a kecskék és a csirkék belső szerveivel táplálkoznak.
- Barmanau: Afganisztán és Pakisztán hegyeiben élnek ezek az állatok. Állítólag emberi nőket rabolnak el, és megpróbálnak velük párosodni. Bizonyos jelentések szerint állati bőrt visel a hátukon és a fejükön.
- Raksi-bombo: 1,5 méter magas faj. Hasonló az orang pendekhez.
- Batutut: 1.8 méter magas, a testét a tenyere, a térde, a talpa, és az arca kivételével bunda borítja. Ez általában szürke, barna, vagy fekete. Vietnámban, Laoszban és Észak Borneóban számoltak be róla. Nagyon agresszív. Bizonyos beszámolók szerint embert is ölnek, és megeszik a májukat.
- Rimi: a Balti államokban élő faj. 2,5 méter magas.
- Mande barung: Észak-kelet Indiában és Bangladesben jelenik meg ez a lény.
- Nyalmo / nyalmot: nagy termetű főemlősők a Himalájában. 1937-ben egy kisebb expedíció látta őket, ahogy körbe álltak, és valamilyen vallási szertartást tartottak. Az egyik valamilyen hangszeren játszott. Magassága akár a 4,5 métert is eléri.
- Adam-ayu: Közép-Ázsiában, főleg Kazahsztánban honos lény, mely leginkább egy felegyenesedve járó medvére hasonlít. Az ottaniak medveembernek is nevezik.
- Adam-dzhapais / adam-japayis / adam-yapayisy / adam-yavei / japayi-kishi / zhabayi-adam: szintén Közép-Ázsiában élő lény, mely inkább a hegyvidékeket kedveli.
- Dremo: a legvadabb faj, mely párzáskor képes akár embereket is elrabolni, hogy eleget tegyenek vágyaiknak.
- Abnauayu / bnahua / ochokochi: nyugat-ázsiai faj, mely feketés vörös hajjal, sötét bőrrel, pirosló szemekkel, izmos karokkal és lábakkal, hossz és vékony ujjakkal rendelkezik. Kiváló úszó és futó. Szórakozása az, hogy köveket dobál és tördel össze. Létezése bizonyított, ugyanis egy Zana nevezetű nőstény egyeddel "sikeresen" párosodott egy helybéli, és gyermekük született, aki emberi és abnauayui vonásokat is magán viselt.
- Momo: a feje nagy és tök alakú, a szemei narancssárgán izzanak, valamint a kezein és a lábain három ujj van, és elég agresszív. A lényt szerte Missouri államba látták, de legfőképp St.Charles megyében. Az első észlelés 1971-ben történt. Előszeretettel fogyaszt húst. 2 méter magas.
- Yeren: Vöröses barna bundát víselő hatalmas majomember Kína területéről. 1980-ban megtalálták pár fészkét, amelyet a lombkorona szintbe építettek.
- Metch-kang-mi: a Himalájában és Kínában élő alfaj.
- Meh-teh:  a Himalája másik majomembere.
- Dzu-teh: nagy majomra emlékeztető faj.
- Nguoi rung / Khi-trau: 6 láb magas vietnámi majomember, melynek szőre fekete, barna vagy szürke lehet.
- Higabon / Mu-jimi: japán nagylábú. A Hibayama hegység lakója.
- Teh-lma: az orang pendek mellett egy másik kis méretű faj.
- Metrej: Kínában élő faj.
- Chuchunaa: szibériai faj, mely kedveli az állatszőrméket, ezeknek a viselésével védekezik a nagy hideg ellen. Hosszú barna vagy vörös haja van.
- Fei-fei: Kínában őshonos faj.
- Csutrej: kínai alfaj.
- Chimiset / Chimisit / Duba / Kerit / Shivuverre / Kikomba / Koddoelo / Sabrookoo / Engargiya / Gadett / Ngoloko / Kikambangwe / Ikimizi : kenyai faj.
- Enwontzane: Nyugat-Afrika erdőségeiben élő faj, melynek magassága meghaladja a 3 métert és a 400 kilogrammot is. Családokban élnek és a nőstények évente 1 kölyköt tudnak kihordani.
- Orang pendek: sokkal alacsonyabb fajtársainál; alkalmazkodott a sűrű erdőségekhez. Az Indonéz-félsziget és a Jáva-szigetek lakója.
- Mirka: Németországban honos alfaj.
- Maricoxi / Aluxes / Goazis / Guayazis / Aigypans / Vasitris / Matuyus / Curupiras / Curinqueans / Di-di / Didi / Mono Grande: Dél-Amerikában honos faj.
- Mapinguary / isnashi: Brazíliában, az Araguaia folyó mentén élő faj.
- Mutáns jeti: fertőzések által mutációban szenvedő lény.
- Abonesi: Kelet-Togoban honos faj.
- Szaszkacs: nem egyenlő a sasquatch fajjal, de sokkalta erősebb bármely másik majomember alfajnál.
- Göthös jeti: olyan majomember, mely élelem szűkében lesoványodott és kinézetre már alig él.
- Bundás jeti: vastag barnás vörös és fekete bundával rendelkező faj, mely kibírja még a mínusz 40 fokot is.
- Migó
- Orang Mawas: 2,4-3 méter magas emberszabású lények a Malajziai Johor szigetén. Fekete bunda borítja a testüket. 1871-ben volt az első észlelésük. 2005-ben a Malaj kormány hajtóvadászatot indított a lény ellen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése